9. fejezet

Sziasztok. Meg is érkeztem az ÚJ résszel. Mivel téli szünet van így volt időm megírni. Remélem örültök neki. Köszönöm az előző részhez a komikat a pipákat, és az új olvasókat. A mostani részhez is jól esne pár pipa, komi, vagy feliratkozó. Ja és mielőtt elfelejteném, nemrég volt Louis szülinapja és karácsony. Utólag is Boldog Szülinapot Louis-nak és Boldog Karácsonyt mindenkinek. És Boldog ÚJ Évet kívánok mindenkinek. Remélem 2014-ben is velem tartotok. Jó olvasást.

Üdvözlettel: Gitta

 Leszálltunk a villamosról, és indultunk vissza a hotelba. Amikor odaértünk Gemma ledobta a szatyrokat a járdára, és idegesen leült a hotel előtti lépcsőhöz.

- Hogy lehet valaki ennyire egy bunkó senkiházi? - mormogta magában, és kezét térdére tette.

- Tudod, szerintem minden sztár ilyen. Azt hiszed nem fog megváltozni, majd egy nap rájössz, hogy már nem a régi önmaga. - próbáltam megnyugtatni.
- De én bíztam benne, hogy ugyanaz a srác marad aki régen. Harry is megígérte, de hiába. Már nem a régi.
- Figyelj Gemma. Tudom nem épp a legalkalmasabb, de mi lesz ezzel az unokatestvéreim vagytok sztorival? Mert nem maradhatok örökre itt. - ültem én is le mellé.
- Őszintén szólva fogalmam sincs. Lehet elhamarkodott döntés volt. Talán hagyni kéne. - hajtotta le fejét.
- És velem mi lesz? Még is mit fogok mondani otthon, hogy miért tűntem el napokra? Én azt hittem ha idejövök, mindent megtudok, és mindent tisztázunk majd.
- Tudom, én is így akartam, de a dolgok nem úgy alakulnak ahogy szerettem volna.
- Hát kösz. - mondtam durván, majd felálltam, és otthagytam Gemma-t.

* Harry szemszöge *

Idegesen vezettem a városban. Nagyon mérges voltam Gemma-ra, amiért úgy kezel, mint egy öt évest. Az egy dolog, hogy ő a nővérem, de istenem, már nem vagyok gyerek. Felnőtt vagyok, fogja fel. Nem kell engem mindig kioktatni, hogy mit hogyan csináljak, ez az én életem, és azt csinálok, és úgy csinálom ahogy én akarom. Ezek a gondolatok jártak az eszemben, és idegesen kopogtattam ujjaimmal a kormányt, miközben vártam, hogy a lámpa zöldre váltson. Végre átváltott és ráléptem a pedálra. Nem vágytam másra csak, hogy hazamenjek, és legjobb barátommal a whisky - vel mulasszam az időt. Fél óra múlva már a hotelszobámban voltam. Gyorsan a konyhához siettem, és előkerestem " barátom" . Felbontottam, és jól meghúztam. Nagyon jól esett, ez után a nap után. Bekapcsoltam a TV-t, de nagyon unatkoztam, ezért felhívtam Zayn-t, nincs - e kedve átjönni hozzám. Pechemre nem, mivel a barátnőjével volt. Most komolyan minek barátnő? Egyszer úgy is megunja. Csak nem akarja az egész életét vele tölteni? Baromság. Bármelyik bárban találsz egy olyan lányt akit felszedhetsz, csak egy éjszakára. Én ezt tartom jónak. Ezek a gondolatok jártak az eszemben, majd felkeltem a kanapéról, és úgy gondoltam elmegyek egy buliba. Felvettem a kabátom, elvettem a szekrényről a kocsikulcsot és már mentem is.

A buli tömve volt emberekkel. A zene bömbölt, szép csajok mindenhol, ez kell nekem. Odamentem a pulthoz és kértem magamnak valami ütőset. Néztem a táncoló lányokat, és próbáltam kiválasztani az áldozatom. Mondhatom elég nehéz dolgom volt. Végül megakadt a szemem egy hosszú barna hajú csajszin. Gyönyörű mosolya és szeme volt. Már csak az kellett, hogy Harry bevesse magát, és a lány az övé. Leültem egy kanapé szerűségre, és onnan néztem. Pár perc múlva észrevette, ahogy bámulom, ezért leült mellém.
- Szia, Harry vagyok. - nyújtottam felé a kezem.
- Clara. - fogtunk kezet.
- Meghívhatlak egy italra? - néztem rá.
- Az most jól jönne. - mondta, majd a pulthoz mentem, és kértem neki egy elég ütőset. Az este folyamán elég sokat beszélgettünk és ittunk. Olyan hajnali egy körül hagytuk el a bárt, majd elindultunk hozzám.

A kulcsommal kinyitottam az ajtót, és bementünk a szobámba. Mind a ketten részegek voltunk és nem gondolkodtunk, csak történtek a dolgok. Először heves csókcsatába kezdtünk, aztán következett, az amit a legjobban vártam. A szex.

Reggel a napsugarak fénye keltett. Megdörzsöltem a szemeimet, és láttam magam mellett egy gyönyörű lányt. Sajnos az estére, már nem emlékeszem, ahogy a lány nevére sem. Kiszálltam az ágyból, de a fejem erősen lüktetett. Kimentem a konyhába, és kerestem egy fájdalomcsillapítót, majd benyomtam a hangrögzítőt. Az egyik Simon-tól jött, hogy ma 10-re be kéne menni a stúdióba. Ránéztem az órára fél tizenkettő volt. Nem izgattam magam. Még is minek? Már biztosan végeztek, hülye lennék elindulni. Ha valami fontos, majd telefonon megbeszéljük. Meg amúgy is? Hagyjak itt egy szépséges szép lányt, azért, hogy Simon lefetyelését hallgassam. Miután meghallgattam a hangrögzítőt, visszafeküdtem az ágyba. Pár perc múlva a lány is felkelt. Kicsit zavarodottan nézett körbe, nem tudta hol van.
- Szia szépségem. - akartam átkarolni, de ő elugrott.
- Te meg ki vagy? És én mit keresik itt? - nézett körbe.
- Én Harry vagyok, és velem jöttél tegnap haza a buliból. Gondolom nem emlékszel semmire, mert eléggé be voltunk rúgva.
- Na jó, bocsi, de nekem mennem kell. - szállt le az ágyról, és összeszedte a ruháit, amik szanaszét hevertek a földön.
- Na maradj még. - kérleltem.
- Nem. - ment ki a szobából, és már el is tűnt. Mondjuk nem is nagy baj, úgy sem akartam, hogy egész nap a nyakamon lógjon.

* Marcel szemszöge *

Este ismét sikeresen az utcán aludtam. Mivel az éjszakák elég hűvösek, ezért nem volt valami jó, és félek attól, hogy megfáztam. Nem valami sokat aludtam, ugyanis végig azon gondolkodtam, hogy mit tegyek. Gemma ki van borulva az öccse miatt, úgyhogy rá nem számíthatok. Csak magam maradtam, és azt hiszem nekem kell a dolgokat helyrehoznom. Ennek az egész titoknak ki kell derülnie. Ha már én megtudtam, akkor a családunk többi tagja is meg fogja. És nem érdekel ha nem hisznek nekem, vagy a szüleim örökké szobafogságra ítélnek. Ahogy Clara is mondta " Nem maradhatsz mindig gyáva nyuszi" . Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Előhalásztam a zsebemből, és megnéztem ki az. Hát ki más? Anya. Úgy gondoltam, hogy felveszem, és elmondom neki a történteket, és hogy miért hazudott, vagy hogy igaz - e, hogy van egy testvére. Gyorsan átgondoltam a dolgokat, és végül......

8. fejezet

Sziasztok. Mint láthatjátok meghoztam az új részt. Köszönöm a komikat, és a feliratkozókat. Nagyon jól esnek. Ne felejtsetek el, pipálni, komizni, és feliratkozni. Jó olvasást. 

Gitta

- Clara? - ismertem meg.

- Marcel. - ölelt meg gyorsan. Nagyon rég nem láttam már. Amióta elköltöztünk Washington-ból. Ő is ugyanabban a lépcsőházban, és ugyanazon az emeleten lakott, mint mi. 

- Hogyhogy itt vagy? És ez a bőrönd? - kérdezte.

- Hosszú. - legyintettem. - És te?

- Őszi szünet van, így eljöttem a nagyszüleimhez. - igazította meg gyönyörű, barna haját. Mosolya még mindig a régi. Semmit sem változott. Ugyanaz a lány akit évekkel ezelőtt megismertem.

 - Na, és te? Most jöttél, hogy bőrönddel vagy? - kérdezte meg újra.

- Nem már... vagyis. Szóval elég hosszú, és bonyolult. - mondtam.
- Ja, oké. Meghívhatlak egy üdítőre?
- Benne vagyok. - mondtam, és el is indultunk. Egy közeli kávézóban ültünk le. Mind a ketten rendeltünk, addig pedig beszélgettünk.
- Na és, hogy megy a suli? - kérdezte.
- Hát a tanulással nincs gond, inkább az egyik osztálytársammal, aki mellesleg a nővérem pasija. Sokszor megvert, rám van szállva, és a nővérem, nem tesz semmit, inkább élvezi. Mondjuk nem várom el tőle, hogy megvédjen. Csak legalább ne utáljon ennyire.
- Úúú, az tényleg rossz, de védd meg magad. Nem maradhatsz mindig gyáva nyuszi.
- De ő sokkal erősebb. Ha valamit akarnék tenni, úgy is ő győzne.
- Csinálj úgy, mintha nem félnél tőle. Nézd levegőnek. - nézett a szemembe.
- Majd megpróbálom. Neked, hogy megy a suli? - zártam a témát rövidre. Közben megérkezett a rendelésünk, és beleittam a forrócsokiba.
- Velem minden oké. A tanulással nincs baj. Volt egy barátom, de már egy hónapja szakítottunk. Azóta pedig szabadidőmben a barátnőimmel vagyok. - mondta, majd az órájára pillantott. - Most viszont mennem kell, mert a nagyszüleim kitaláltak valami közös programot. Szia. - állt fel az asztaltól, és intett egyet.
- Szia. - köszöntem el, de ő már kint volt az ajtón. Kicsit sajnáltam,hogy ilyen hamar el kellett mennie, de legalább ebben az utazásban történt valami jó dolog is velem.

***

Gemma most hívott, hogy várjam meg itt a parkban, mivel megyünk valami menőbb ruhát venni nekem. Pár perc múlva, egy fekete autó gurult a park elé. Gemma kiintett az ablakon, én pedig beszálltam az autóba. Köszöntem, de nem egyedül volt. Az öccse ült a volán mögött.

- Ő is jön velünk? - mutattam a srácra.

- Igen, de nincs semmi kedvem, csakis a nővérem miatt jöttem el. Tőlem messze állnak a lúzerek, és valljuk be rajtad már nem lehet segíteni. - mondta gúnyosan, miközben vezetett.
- Nem téged kérdeztelek, de köszi, hogy elmondtad, így már tudom, hogy egy nagyképű bunkót ismertem meg.
- Fiúk! - csitított minket Gemma. - Harry csak ezt a szívességet kértem tőled, légy szíves viselkedj felnőtt módjára.
- Jól van, csak elmondtam a véleményem. - mondta.

Kiszálltunk a kocsiból, és egy hatalmas pláza fogadott minket. Gemma, meg Harry nem volt meglepődve az üzlettől, de én igen, mivel Londonba, ilyen nagy nincs. Besétáltunk, és Gemma-t követve mentünk a különböző boltokba. A pláza tömve volt emberekkel, mindenhol csak fura alakok, akiket még életemben nem láttam. Harry feltett egy napszemüveget és egy sapkát. Nem akarta, hogy bárki is felismerje, bár gondolom inkább az autogrammírást jobban viselte volna, de a nővére kedvéért nem tette meg. Bementünk egy kisebb boltba, ahol már Gemma is feltette a napszemüvegét, és úgy kerestünk valami menő ruhát nekem.
- Ez milyen? Szerintem nagyon kifejezi az egyéniségedet. - mutatta fel Harry a kezében lévő rózsaszín fekete mintás szoknyát.
- Nagyon vicces, de ha neked annyira tetszik megveheted. Nekem nem kell. - vágtam rá.
- Marcel gyere ide! - szólt Gemma. Ezeket most próbáld fel. - nyomta a kezembe a sok ruhát. Bementem egy fülkébe, és sorjába felvettem őket. Először egy farmert, és egy " Peace" feliratú pólót próbáltam.
- Na? - léptem ki a fülkéből.
- Szuper. Nagyon jól áll. - mondta Gemma.
- Jé hova lett az a kislány? Én nem látom. - kezdte megint a gúnyolódást Harry.
- Jól van, inkább megyek felpróbálom a többit.
Hosszú, hosszú ideig próbáltam, és Harry minden alkalomnál beszólt valamit. Eléggé idegesített már, de próbáltam elnyelni a haragom. Amikor végeztünk az első boltban, következett a többi. Mindegyikben eltöltöttünk vagy egy órát. Én próbáltam a ruhákat, Harry röhögött, Gemma pedig csak vásárolt. Magának, és nekem egyaránt. Este nyolc órakor végre végeztünk, és már az utolsó boltban fizetett Gemma, amikor Harry amolyan modelles stílussal megjelent, valami fura göncben.

 - Milyen vagyok? - sétált a kifutón, majd, mint valami modell, leült és ránk nézett.
- Harry jó vagy, de vedd vissza a napszemüveged és a sapkád, mielőtt még valaki észrevesz. - szólt rá Gemma.
- Mindjárt. - állt fel, és elindult vissza a fülke felé.
- Úristen az ott Harry Styles! - sikoltotta egy lány, majd rögtön elkezdtek Harry felé futni. A lányok letámadták, autogrammot kértek, és képet csináltak. Pár perc múlva, még több rajongó csoportosult köré. Gemma kicsit idegesnek tűnt.
- Minden rendben? - kérdeztem.
- Nem igazán. Harry-t letámadták a rajongók, és nagyon nehéz lesz kiszedni közülük. Úgyhogy cselekednem kell. - mondta, és odament a sok sikítozó lányhoz. Harry-t nagy nehezen kirángatta a rajongók közül, és bocsánatot kért, amiért nem tudtak tovább maradni, majd megragadta az én kezem is, és együtt indultunk kifelé a plázából. Sok lány még mindig követett minket, ezért szaladni kezdtünk. Az autóhoz érve gyorsan beszálltunk, és már indultunk is, mielőtt még a sikítozó rajongók utolérnek.
- Harry megmondtam, hogy ne vedd le a sapkád és a szemüveged! Most még jól megúsztuk. Nincs is velünk biztonsági őr. Lehetnél figyelmesebb. - kezdte a leszúrást Gemma.
- Ez az én életem. Tudok vigyázni magamra. Attól, hogy te vagy a nővérem, nem parancsolgathatsz. Egyébként foglalkozz a saját dolgoddal. Én magammal foglalkoztam, és nézd meg: Sztár vagyok. Te meg csak a szüleink pénzén lógsz.
- Jajj, de nagy arcod lett. Azt hiszed te vagy a " Nagy", "Híres", sztár? Tudod az utóbbi időben nagyon megváltoztál. Gondolom a hírnév miatt, de ha így folytatod akkor mindenkit elveszítesz magad körül. - mondta idegesen Gemma.
- Bla-bla. Van még valami? - kérdezte, ránk se figyelve.
- Tudod mit? Mi innen inkább kiszállunk. Úgy látszik valakinek akkora az egója, hogy nem fér be a kocsiba. - nyitotta ki az ajtót, aztán kiszálltunk, majd idegesen becsapta azt. Harry rögtön elszáguldott, mi pedig ott maradtunk a járdán. Elsétáltunk a közeli villamosfelszállóhoz, de nem beszélgettünk. Tudtam, hogy nem ez a megfelelő pillanat beszélgetni.

7. fejezet

Sziasztok. Megérkeztem az új résszel, de megint csak nagyon nagyon sok késés után amit sajnálok, csak a suli miatt nincs időm, viszont a blogot nem akarom szüneteltetni. Köszönöm az őszinte komikat, és egy olvasóm írta, hogy nagyon összecsapottak a részek, és rövidek. Nos igen bevallom, azért ilyenek, mert próbálok nektek időben részt hozni, ezért lehet összecsapom. De mostantól, megpróbálok jobban odafigyelni. Most viszont nem fecsegek tovább. Jól olvasást! Pipáljatok, komizzatok, és iratkozzatok fel. :)

Gitta

* Becky szemszöge *

Már 1 teljes napja annak, hogy Marcel eltűnt. Egyszerűen nem találjuk. A bőröndjét, és pár ruháját elvitte. A szüleim teljesen ki vannak, főleg anyám, aki már tegnap este elakart menni a rendőrségre, de apával megnyugtattuk, és mondtuk neki, hogy a rendőrök csak akkor fognak foglalkozni az ügyel, ha már eltelt 24 óra. Mivel anyát sikerült valamennyire megnyugtatnunk, és rájött csak annyit tehet, hogy felhívja a telefonján. Sajnos nem járt sikerrel, mert nem vette fel, de ő persze nem adta fel. Mindenhova vitte magával a készüléket, és várta, hogy egyszer Marcel felhívja. Szinte egész éjjel nem aludtunk. Ezt onnan tudom, hogy anya, állandóan a konyhába volt. Valamivel le akarta foglalni magát, hogy gyorsabban teljen az idő. Egyszer amikor, már végre eltudtam volna aludni, bekopogott, és hozott nekem egy pohár teát. Megnéztem az órám, és hajnali 2 volt.
- Anya, mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdeztem álmosan.
- Csak gondoltam hozok neked egy pohár teát. - ült le az ágyam szélére.
- Hajnali kettőkor? Anya, tudom, hogy ideges vagy, de próbálj meg aludni. Attól, hogy te fent maradsz egész éjjel, Marcel nem fog csak úgy előbukkanni. - vettem el a poharat.
- Igazad van. Megpróbálok aludni. Jó éjt. - nyomott egy puszit a fejemre. Én is elköszöntem, aztán a poharam letettem a mellettem lévő kis szekrényre. Megpróbáltam aludni, de sajna anya miatt már nem tudtam. Egész éjjel csak forgolódtam, végül úgy döntöttem, hogy kimegyek valami kajáért, és a szobámba megeszem Tv nézés közben. A szekrényben találtam egy csomag chipset, és azzal együtt visszamentem. Bekapcsoltam a TV-t, és nézegettem az adókat. Pechemre semmi érdekes nem volt benne, így inkább kikapcsoltam. Befaltam a chipset, majd kimentem a konyhába, és ittam üdítőt.

***

Végre eljött a várva várt pillanat. Már 24 órája, hogy Marcel eltűnt, így mehettünk a rendőrségre. Beültünk a kocsiba, és elindultunk. Negyed óra múlva, már ott ültünk a székekben, és éppen anyám mesélte a történteket. Vagyis csak részben, mert közben elkezdett sírni, így apámmal együtt fejeztük be.

- Értem. Esetleg van egy kép róla?- kezdte a rendőr.

- Persze.- mondta anya, és elővett egy képet Marcel-ről.

- Köszönöm. Nos annyit tehetünk, hogy várunk, hátha magától jelentkezik, és kitesszük a fényképét, hátha látta valaki.- állt fel a férfi.

- Rendben köszönjük. Viszontlátásra.- köszöntünk el, és kicsit megkönnyebbültem. Remélem Marcel minél hamarabb elő fog kerülni. Tudom, mindig undok voltam vele, de azért hiányzik, az az ártatlan arca, és a csendessége. A szobája üres, csak a könyvei hevernek szana-szét a földön. Ezért remélem, meg fogjuk találni.

* Marcel szemszöge *

Álltunk a folyosón Gemma-val, és néztük ahogy Harry elkanyarodik a folyosó végén. Nem tudtam mondjak-e valamit, vagy csak csendbe álljak. Végül a telefoncsörgés zavart meg. Már megint anya volt, de nem vettem fel. Még mérges vagyok rá, így hagytam had csörögjön.

- Nem veszed fel? - nézett rám Gemma.

- Nem.

- És miért? Nem gondolod, hogy aggódnak érted? Gondolj bele csak úgy eltűntél otthonról.

- Tudom, de mérges vagyok. Anya miért nem beszélt erről soha? Nem hiszem, hogy lett volna olyan oka, amiért ezt el kellett volna titkolni. - válaszoltam. - De te nem haragszol?
- Kire? Az én anyámra? - indult el.
- Igen.
- Nem. Inkább majd ha itt lesz az ideje beszélni fogok róla. Nem fogok az agyamban mindenféle hülyeséget kitalálni, és csak jobban megutáltatni magammal. Szerintem, neked is át kéne gondolnod.
- Lehet, hogy igazad van. Csak ez nem olyan könnyű. Itt vagyok New York-ban, egy levél miatt. Azt sem tudom, mit kéne mondjak. Ha haza repülnék, kérdeznék hol voltam, és addig nem hagynának, amíg ki nem szedik belőlem az igazat. Én meg nem akarok nekik hazudni. Én nem olyan vagyok, mint a nővérem. Neki semmi sem számít. Mindig hagyta, hogy a pasija megverjen. Én pedig nem tudtam semmit sem tenni. Gyenge, stréber, és lúzer vagyok. - hajtottam le a fejem.
- Jaj Marcel. - lépett vissza Gemma. - Te nem vagy lúzer, mert volt bátorságod egy levél miatt elrepülni London-ból, New York-ba. És ezt nem minden lúzer merte volna megtenni. - ölelt át. Nagyon jól esett ez az ölelés. Régen kaptam már, főleg egy olyan lánytól, akivel alig ismerjük egymást, de ő nem ítélt el, úgy mint az öccse.
- Most menjünk, holnap pedig veszünk neked új ruhákat. - fogta meg a karom.
- De mi baj a régiekkel? - néztem rá.
- Tudod... elég.... . - kezdte.
- Jó oké értem. Olyan öreges. Viszont most nekem nincs pénzem. Örülök, ha lesz pénzem még visszafele repülőjegyre.
- Azzal ne aggódj. Majd én fizetem. - húzott magával a folyosón.
- Hát köszi. - húztam mosolyra a számat, és együtt mentünk ki a hotelból. A friss hűvös levegő eléggé megcsapott, de nem foglalkoztam vele. Visszakísértem Gemma-t, elköszöntünk egymástól, és bőröndömmel együtt koptattuk New York járdáit. Már elég késő volt, de mivel nem volt szállásom, csak bolyongtam.

Szemeimet, lassan nyitottam ki. Levettem a szemüvegem, és a szemeimet megdörzsöltem. Körülnéztem, és mindenhol már autók jártak. Az emberek sokszor megbámultak. Nem csodálom. Tegnap este, addig sétáltam, amíg szó szerint össze nem estem. Így kerültem egy padra, ami egyáltalán nem volt kényelmes. Nagy nehezen felkászálódtam, de a hátam szörnyen fájt. Ez a hülye pad! A városban már megindult az élet. Fogalmam sem volt hány óra lehetett, de a Nap már javában ragyogott az égen. Megfogtam a bőröndömet, és épp elakartam indulni, amikor a hátam mögül meg hallok egy hangot.
- Marcel? Hát ismét találkozunk. - mondta egy ismerős hang, de sehogy sem tudtam rájönni ki lehet az. Megfordultam, és rájöttem.