Sajnálom

Sziasztok. Igen, észrevehettétek, hogy már hónapok óta nincs új rész. Ennek az az oka, hogy nem volt ihletem és időm sem, de leginkább az első volt a fő ok. Ezért úgy döntöttem véglegesen bezárom. Nagyon sajnálom, de ezt a blogot már nem tudom tovább írni. Viszont aki szerette amit írok vagy csak blogot akar olvasni az nézzen be a tegnap nyílt félig Zayn Malik félig pedig Tom Beck-es blogomba. Már fent a prológus is ----- Pretense

11. fejezet

Sziasztok. Először is nagyon sajnálom a több, mint 1 hónapos késést, de minden közbejött: Farsang, Suli, és a Betegség. Fhúú nagyon nagyon köszönöm a több mint 10000 oldalmegjelenítést, és az 55 feliratkozót. Szuperek vagytok. Nos meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog. Pipáljatok, komizzatok, és iratkozzatok fel. Ne feledjétek negatív és pozitív komikat is elfogadok. Jó olvasást!

Gitta

- Kérem nézze meg még egyszer! - mondtam kétségbeesve a nőnek.

- Sajnálom, de mint már mondtam pár perce felszállt. - közölte a nő. Nagyon rosszul esett amit hallottam. Marcel elment, és a levél alapján soha nem jön vissza. Mind miattam, és a barom öcsém miatt. Nagyon mérges voltam, és egyben csalódott. Nem tudtam mihez kezdjek, de jelen helyzetben visszamegyek a munkahelyemre. Amikor lejár a műszakom, elmegyek Harry-hez, és megpróbálom megbeszélni vele ezt a dolgot. Talán észhez tér, hogy a bunkósága miatt Marcel elment, és erről részben ő tehet.


* Marcel szemszöge * 

Felszálltam. New York - ot most már tényleg elhagyom, és elfelejtem az itt történteket. Bár nem teljes az örömöm. Kicsit lelkiismeret furdalásom van, amiért Gemma - tól csak levélben búcsúztam el. De úgy érzem így volt helyes. Ha személyesen mondom el, akkor csak visszatartana, viszont nekem nincs tovább maradni valóm ebben a városban. Másik ok a suli. Az őszi szünet csak egy hetes, nem maradhatok ott hetekig. Még tanulnom is kéne, mert a dolgozatok csak most fognak jönni. Én pedig nem szeretnék rontani a jegyeimen. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, de nagyon fáradt voltam, mivel pár napja csak egy pad volt az " ágyam ", ami nem volt valami kényelmes. Így pár perc után lehunytam a szemeimet, és elaludtam.

***

- Elnézést. Leszálltunk. - hallottam egy mély női hangot. Megdörzsöltem szemeimet, hogy kitisztuljon látásom. Előttem egy negyvenes éveit járó nő állt, csinos egyenruhában. Mellettem az emberek sorban hagyták el a gépet, így én is feleszméltem és elindultam a kijárat fele. Kint az idő meglehetősen rossz volt. Esett az eső, és fújt a szél, ezért kapucnimat fejemre húztam, és a kabátom cipzárját is feljebb húztam. Megkerestem bőröndöm, majd magam után húzva elindultam, ahova mindig is örömmel mentem, de most az egyszer inkább elkerülném az pedig nem más, mint az otthonom, ahonnan szó nélkül mentem el, csupán egy hülye levél miatt. Pedig a szüleim megbíztak bennem. De, hogy ezek után is megfognak azt kétlem. Ezek a gondolatok cikáztak folyton a fejemben, miközben a víztől tocsogó járdán mentem. Amikor befordultam az utcánkra furcsa érzés fogott el. A lábaim nem akartak tovább menni, de valahogy erőt vettem magamon, és a zuhogó esőben tovább indultam. Az utcában senkit sem lehetett látni. A lámpák fénye halványan világította meg az utat. A véget nem érő utcán megtaláltam házunkat. Nyeltem egy nagyot majd kezemet a kilincsre rakva lenyomtam. A konyhából fény szűrődött ki, ezért arra indultam. Bementem és megálltam. Anya háttal volt, teát csinált magának, majd amikor megfordult egy nagy csörömpölés történt. Leejtette a poharat, és könnyek szöktek a szemébe.
- Marcel?! Kisfiam hát itt vagy. - ölelt át olyan szorosan amennyire csak tudott. - Tudod mennyire aggódtunk érted? Nem esett semmi bajod? - tette fel az újabb kérdéseket, miközben végignézett, nincs - e valami sérülésem. Én nem válaszoltam, csak magam elé bámulva álltam, csurom vizesen. Nem tudtam megszólalni. Még is mit mondhattam volna? Majd ha itt lesz az ideje. Az pedig még nem jött el.
- Menj fürödj le, elég jól megáztál. Nem szeretném ha megfáznál. - adta ki anya az utasításokat, amit én be is tartottam egy szó nélkül. 

Egy pillanatra találkozott tekintetünk, de gyorsan lesütöttem. Szemében láttam a haragot, de a megnyugvás miszerint semmi bajom, és végre itthon vagyok, nagyobb volt, ezért nem üvöltötte le a fejem. Bementem a szobámba, bőröndömet nekitámasztottam a falnak, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ruháimtól szép lassan megváltam, és beálltam a zuhanyzó alá. Óvatosan megnyitottam a csapot, amiből jóleső forró víz jött. Nagyon jól esett, hisz napok óta csak az arcomat érte víz. Testemet a forró víz teljesen átjárta. A kabin ajtaja tiszta pára volt a meleg gőztől. Tusfürdőmből nyomtam egy adagot a kezemre, aztán szétkentem magamon. Mikor a bőröm már jól beitta a tusfürdőt lemostam. A zuhanyzó alól lassan kiléptem. Egy törülközőt magamra tekertem, és a tükör elé álltam. A kép ugyanazt a srácot mutatta. Kinézetre ugyan az, de belülről már nem ezt mondanám. Inkább egy hazug, aki csak úgy otthonról lelépett, és amikor hazaért, annyira nem volt képes, hogy a saját anyjától bocsánatot kérjen. Hát igen ez én vagyok. Visszamentem a szobámba, majd egy laza nadrágot, és egy pólót vettem magamra. Leültem az ágyamra, és azon gondolkodtam mit csináljak. Ki menjek? Bocsánatot kérjek? Vagy majd holnap? Nem tudom. Végül korgó hasam eldöntötte helyettem, úgyhogy kimentem a konyhába. Anya még mindig ott volt, de már nem egyedül. Apa, és a nővérem Becky társaságában. Amikor megláttam őket, megint megálltam, és a padlót pásztáztam. Becky odajött hozzám, és egy gyors öleléssel lerendezte. Apa viszont férfiak módjára csak egy mosolyt küldött felém, amit én nem viszonoztam.
- Marcel! Még is hol voltál napokig? - nézett rám összefont kezekkel a nővérem. Válaszolni most sem tudtam. Nem jött ki hang a torkomon. Csak néztem a padlót, ami egyáltalán nem volt érdekes.
- Én... én... sajnálom. - nyögtem ki. - Tudom hatalmas baromságot csináltam, de... sajnálom. - fejeztem be.
- A bocsánatkérésedet elfogadjuk, de azt is mond meg, hogy hol voltál. - szólalt meg apa mély hangján. Na ez az amit nem tudom, hogy magyarázzak meg. Most mondjam meg az igazat? De csak kinevetnének, és el se hinnék nekem. 
- Tudod mennyire aggódtunk érted? Azt hittük elraboltak, vagy valami bajod esett. Szerinted, hogy éltem meg ezeket a napokat? Nagyon nehezen. Napok óta nem is aludtam. - szökött ki anya szeméből egy könny.
- Az igazat szeretnénk Marcel! Nem tudom mi történt veled, de nem ilyen voltál. Bármi is történt mondd el. - szólt rám apa.
- Csak a városban voltam. Sétáltam és körülnéztem. - próbáltam hazudni, de nem volt valami hihető.
- Chh. Ezt még te sem hiszed el. Szerinted hülyék vagyunk? - szólalt fel Becky.
- Marcel! A rendőrök kerestek téged. Többször is átnézték a várost. Ha itt lettél volna, megtaláltunk volna. A másik pedig, hogy akkor minek vittél magaddal bőröndöt?! - emelte fel a hangját apa.
- Sajnálom, ha nem hisztek nekem, de ez az igazság. - mondtam sértődötten, majd otthagytam őket, és visszamentem a szobámba. Elég mérges voltam rájuk, de igazuk is van. Hazudtam, és úgy látszik elég rosszul, de az igazságot nem mondhatom el. Azt még inkább nem hinnék el nekem. Lefeküdtem az ágyamon, majd el is nyomott az álom.

Reggel napsütésre, és korgó hassal ébredtem. Már tegnap este is enni akartam, de a beszélgetés miatt nem mentem ki még egyszer. Ma elhatároztam, hogy elfelejtem az egész dolgot, és kimegyek a parkba. Ott legalább nem köt belém senki. Feltápászkodtam az ágyamból, majd kimentem a konyhába. Kivételesen most senki nem volt ott így gyorsan csináltam magamnak egy szendvicset, és visszamentem a szobámba. Ott gyorsan megreggeliztem, felöltöztem, fogat mostam, és indultam a parkba. Mivel ma sokkal jobb idő volt, elég volt egy kabát. Lenyomtam az ajtókilincset, és kiléptem az utcára. Fülhallgatómat a fülembe raktam, és úgy mentem. A park felé közelítve megláttam egy ismerős alakot, aki ezalatt a pár nap alatt el is felejtettem, pedig életem megkeserítője. Ő pedig....

10. fejezet

Sziasztok. Megjöttem az újabb résszel, tudom kicsit késve, de itt a félév, és nem igazán volt időm írni. Úristen nagyon szépen köszönöm az 50 feliratkozót *__* . Imádlak titeket. Kicsit szomorú vagyok, amiatt, hogy az előző részhez nem kaptam komikat. Nem tudom miért, de nyugodtan írhattok, akár negatív véleményt is, én elfogadom. Most viszont nincs további mondandóm. Jó olvasást.

Gitta

Telefonom visszaraktam a zsebembe. Kicsit fura, de gyors gondolkozás után, rájöttem, adok még egy esélyt annak, hogy tisztázódjon ez az egész. Tudom, már sokszor megbizonytalanodtam, de ez már tényleg az utolsó esély. Arra gondoltam, hogy elmegyek Harry-hez, és megbeszélem vele ezt a dolgot. Azt akarom, hogy béküljön ki Gemma-val, és ne legyen ennyire bunkó a saját nővérével. Így legalább Gemma is észreveszi, hogy itt vagyok, és legalább valamit csinálni fog. Megfogtam bőröndömet, és elindultam a magas háztömbök között, keresve azt a hotelt, ahol Harry lakott. Mivel csak a hotel nevére emlékeztem, így az utcákon lévő járókelőktől kérdezgettem, hol is van. Sajnos senki sem válaszolt a kérdésemre, mert vagy azt mondták nem tudják, vagy pedig, hogy sietniük kell, és leráztak. Persze nem adtam fel, és tovább kérdezgettem őket. Végre, volt egy rendes ember, aki megmondta. 3km - el arrébb volt. Fogtam egy taxit, megmondtam a címet, és ő már vitt is a helyszínre. Pár perc alatt odaértünk, kifizettem a taxist, majd bementem az épületbe. Megkértem a nőt aki a pult mögött állt, hogy mondja meg melyik Harry szobája, de alig akarta, mert oda nem mehet akárki be. Végül addig könyörögtem, amíg megengedte. Felmentem a lifttel, és megkerestem a megadott számmal ellátott ajtót. Bekopogtam és vártam.
- Hát te mit keresel itt? - nyitott álmosan ajtót.
- Beszélnünk kéne. - mondtam, és készültem, hogy beljebb megyek.
- Akkor mondjad. - dőlt neki az ajtónak. 
- Úgy gondoltam, hogy bent.
- Felőlem. De gyors legyél. - indult el. Beljebb mentem a lakásban, majd gyors körültekintettem, és belekezdtem a mondandómba.
- Azért jöttem ide, hogy békülj ki Gemma-val. Tudod nagyon rosszul esett neki a tegnapi. Szerinte megváltoztál, és már nem a régi önmagad vagy.- foglaltam össze.
- Most, azért jöttél ide, hogy kioktass engem? - lépett közelebb.
- Nem, csak azt szeretném, hogy kibéküljetek Gemma-val.
- Majd kibékülök, amikor akarok. Neked ehhez semmi közöd. Érted? Semmi. - emelte fel a hangját. 
- Látod erről beszélek. A nővéred, és úgy tekintesz rá, mint egy utolsó senkire. - válaszoltam.
- Most mondtam, hogy ehhez neked semmi közöd. Nem is ismersz engem és Gemma-t, pár napja vagy itt, és már azt hiszed mindent tudsz rólunk. Pedig nagyon nem. Igazából azt sem tudom, mi a francnak jöttél ide? Menjél vissza onnan ahonnan jöttél, és minket hagyj békén. - emelte fel még jobban a hangját, szinte már kiabált, és az ajtóhoz ment. Lefagytam a viselkedésén, és csak álltam egy helyben. Pár perc csend volt a szobában, majd Harry kinyitotta az ajtót.
- Remélem megértetted amit mondtam, úgyhogy húzz haza a bőröndöddel együtt. - fogta meg a bőröndöm, majd az ajtón kívül tette. Én is kimentem az ajtón, de mikor megfordultam, hallottam az ajtócsapódást, amint Harry bevágja utánam. Hát ennyi. Kész vége, mindennek. Én már nem fogok, többször próbálkozni, ez volt az utolsó esély. Ha nem, hát nem. Harry is a tudtomra adta, hogy nem akar látni soha többé, és hogy tűnjek el az életükből. Ha ennek, így kellett lennie, akkor nehezen, de el kell fogadnom. Lassan sétáltam ki a hotelból. Belemerültem gondolataimba. Már igazán nem foglalkoztam senkivel, csak arra gondoltam, hogy otthon legyek, még ha ennek következményei is lesznek. Végül eszembe jutott, hogy nem mehetek csak úgy el, hogy Gemma - nak nem szólok. Így elővettem egy papírt és egy tollat, és írtam egy búcsúzó levelet. Amikor befejeztem, fogtam egy taxit, és Gemma munkahelyére mentem. Bementem az étterembe, és kerestem egy ott dolgozót. Végül egy 25 év körüli férfi, jött oda hozzám. Én elmondtam, hogy ha Gemma bejön ma dolgozni, adja oda neki a levelet, de csak azt mondja, hogy majd ha a levelet elolvasta rájön. Nem akarom, hogy bármit is mondjon. A levélből úgy is megtudja. Odaadtam a levelet a srácnak, akiről később kiderült Tom a neve. Én elhagytam az éttermet, és a taxiba visszaszálltam. Megmondtam a sofőrnek az úti célom, ami nem más volt, mint a reptér.

A reptéren millió ember várakozott, és olyan nagy hangzavar volt, hogy néha még a saját hangomat sem hallottam. Megvettem a Londonba tartó repülőjegyemet, majd egy üres széken foglaltam helyet. A repülőm, csak másfél óra múlva indul. Az elég sok idő, de nem érdekel, a lényeg, hogy hazamegyek.

* Gemma szemszöge * 

Reggel kicsit álmosan, és nagy lelkiismeret furdalással ébredtem. Tegnap késő estig fent voltam, ugyanis nem tudtam aludni, mert azon kattogott az agyam, hogy mit csináltam rosszul. Harry teljesen megváltozott. Kidobott a kocsijából, és még fel sem hívott, hogy bocsánatot kérjen. Bárha azt várja, hogy hívjam, akkor várhatja, ugyanis én csak elmondtam, hogy biztonsági őr nélkül, nem mászkálhat, csak úgy, mintha egy átlagos srác lenne. Úgyhogy nem én hibáztam. A másik ok amiért nem tudtam aludni, az Marcel volt. Harry miatt ki voltam borulva, és nem is foglalkoztam vele. Így amikor elment, hagytam, és nem mentem utána. Ez az én hibám. Szeretném ha beszélhetnék vele, és bocsánatot kérhetnék. Ez volt az első dolog velem, amikor ennyire kiborultam.

Kiszálltam a puha ágyamból, és elindultam a fürdőbe. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem, a hajam szépen kifésültem, és kiengedve hagytam. Ittam egy kávét, majd felvettem a kabátom, és elindultam dolgozni.
Az étteremben már elég sokan voltak. Köszöntem a munkatársaimnak, és beálltam dolgozni. Éppen indultam felvenni a rendeléseket, amikor Tom lép oda hozzám.
- Ez a tiéd. - nyújtott felém egy levelet.
- Nekem? És kitől? - kérdeztem.
- Ma egy srác korán bejött az étterembe, és azt mondta, adjam át neked a levelet, de ne mondjak semmit, mert ha elolvasod a levelet rájössz. - adta oda a levelet.
Gyorsan kikaptam a kezéből, és olvasni kezdtem. 

Szia Gemma!

Tudod sokat gondolkodtam már azon, hogy miért is jöttem egy levél miatt egyenesen ide New York - ba. Ráadásul, úgy, hogy nem is ismerlek titeket. Rájöttem nagy hiba volt. Szerintem elsiettük ezt a dolgot. Úgy gondolom a titok az maradjon titok. Már úgy sem tudnánk bepótolni azokat az éveket. Ti már felnőttek vagytok, én is lassan az leszek, szóval semmi értelme sincsen. Én adtam egy utolsó esélyt magamnak, és elmentem Harry - hez, megbeszélni a dolgokat. Sajnos hiába, mert ő a tudtomra adta, hogy nem akar látni soha többé, és hogy tűnjek el az életetekből. Ezután már tényleg rájöttem, semmi értelme annak, hogy tovább maradjak New York - ba. Ezért elhatároztam, hogy a ma Londonba induló géppel hazarepülök. A levélben mindent leírtam, úgyhogy nincs több írni valóm. Örülök, hogy megismertelek. Szia.

Amikor elolvastam a levelet ledöbbentem. Nem is tudtam, hogy elfog menni. Én csak azt hittem, valahol a városban kevereg, és átgondolja a dolgokat. Nagyot tévedtem. Fogadni merek, hogy az én hibám is közrejátszott. Nagyon mérges voltam, mint magamra, mint Harry - re. Marcel elment tisztázni a dolgokat ami köztem és az öcsém között volt. Erre Harry elküldi a francba? Hogy lehet ilyen bunkó? Hisz ő repült több száz kilométereket, erre az öcsém fogja és hazaküldi? Úgy látszik valaki nem a Földön él. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, majd feleszméltem. Gyorsan levettem magamról a kötényemet, Tomnak elmondtam, hogy 1 óra és jövök, majd a reptérre siettem. Fél óra múlva megérkeztem, és futottam be a központba. Mindenhol körülnéztem, hátha látom Marcel - t, de a rengetek ember között ez elég nehéz volt. Amikor már feladtam a reményt, odamentem a tudakozóhoz, és megkérdeztem, mikor megy New York- ból, Londonba gép.
- Épp most szállt fel. - nézte meg a nő a számítógépben.

 

9. fejezet

Sziasztok. Meg is érkeztem az ÚJ résszel. Mivel téli szünet van így volt időm megírni. Remélem örültök neki. Köszönöm az előző részhez a komikat a pipákat, és az új olvasókat. A mostani részhez is jól esne pár pipa, komi, vagy feliratkozó. Ja és mielőtt elfelejteném, nemrég volt Louis szülinapja és karácsony. Utólag is Boldog Szülinapot Louis-nak és Boldog Karácsonyt mindenkinek. És Boldog ÚJ Évet kívánok mindenkinek. Remélem 2014-ben is velem tartotok. Jó olvasást.

Üdvözlettel: Gitta

 Leszálltunk a villamosról, és indultunk vissza a hotelba. Amikor odaértünk Gemma ledobta a szatyrokat a járdára, és idegesen leült a hotel előtti lépcsőhöz.

- Hogy lehet valaki ennyire egy bunkó senkiházi? - mormogta magában, és kezét térdére tette.

- Tudod, szerintem minden sztár ilyen. Azt hiszed nem fog megváltozni, majd egy nap rájössz, hogy már nem a régi önmaga. - próbáltam megnyugtatni.
- De én bíztam benne, hogy ugyanaz a srác marad aki régen. Harry is megígérte, de hiába. Már nem a régi.
- Figyelj Gemma. Tudom nem épp a legalkalmasabb, de mi lesz ezzel az unokatestvéreim vagytok sztorival? Mert nem maradhatok örökre itt. - ültem én is le mellé.
- Őszintén szólva fogalmam sincs. Lehet elhamarkodott döntés volt. Talán hagyni kéne. - hajtotta le fejét.
- És velem mi lesz? Még is mit fogok mondani otthon, hogy miért tűntem el napokra? Én azt hittem ha idejövök, mindent megtudok, és mindent tisztázunk majd.
- Tudom, én is így akartam, de a dolgok nem úgy alakulnak ahogy szerettem volna.
- Hát kösz. - mondtam durván, majd felálltam, és otthagytam Gemma-t.

* Harry szemszöge *

Idegesen vezettem a városban. Nagyon mérges voltam Gemma-ra, amiért úgy kezel, mint egy öt évest. Az egy dolog, hogy ő a nővérem, de istenem, már nem vagyok gyerek. Felnőtt vagyok, fogja fel. Nem kell engem mindig kioktatni, hogy mit hogyan csináljak, ez az én életem, és azt csinálok, és úgy csinálom ahogy én akarom. Ezek a gondolatok jártak az eszemben, és idegesen kopogtattam ujjaimmal a kormányt, miközben vártam, hogy a lámpa zöldre váltson. Végre átváltott és ráléptem a pedálra. Nem vágytam másra csak, hogy hazamenjek, és legjobb barátommal a whisky - vel mulasszam az időt. Fél óra múlva már a hotelszobámban voltam. Gyorsan a konyhához siettem, és előkerestem " barátom" . Felbontottam, és jól meghúztam. Nagyon jól esett, ez után a nap után. Bekapcsoltam a TV-t, de nagyon unatkoztam, ezért felhívtam Zayn-t, nincs - e kedve átjönni hozzám. Pechemre nem, mivel a barátnőjével volt. Most komolyan minek barátnő? Egyszer úgy is megunja. Csak nem akarja az egész életét vele tölteni? Baromság. Bármelyik bárban találsz egy olyan lányt akit felszedhetsz, csak egy éjszakára. Én ezt tartom jónak. Ezek a gondolatok jártak az eszemben, majd felkeltem a kanapéról, és úgy gondoltam elmegyek egy buliba. Felvettem a kabátom, elvettem a szekrényről a kocsikulcsot és már mentem is.

A buli tömve volt emberekkel. A zene bömbölt, szép csajok mindenhol, ez kell nekem. Odamentem a pulthoz és kértem magamnak valami ütőset. Néztem a táncoló lányokat, és próbáltam kiválasztani az áldozatom. Mondhatom elég nehéz dolgom volt. Végül megakadt a szemem egy hosszú barna hajú csajszin. Gyönyörű mosolya és szeme volt. Már csak az kellett, hogy Harry bevesse magát, és a lány az övé. Leültem egy kanapé szerűségre, és onnan néztem. Pár perc múlva észrevette, ahogy bámulom, ezért leült mellém.
- Szia, Harry vagyok. - nyújtottam felé a kezem.
- Clara. - fogtunk kezet.
- Meghívhatlak egy italra? - néztem rá.
- Az most jól jönne. - mondta, majd a pulthoz mentem, és kértem neki egy elég ütőset. Az este folyamán elég sokat beszélgettünk és ittunk. Olyan hajnali egy körül hagytuk el a bárt, majd elindultunk hozzám.

A kulcsommal kinyitottam az ajtót, és bementünk a szobámba. Mind a ketten részegek voltunk és nem gondolkodtunk, csak történtek a dolgok. Először heves csókcsatába kezdtünk, aztán következett, az amit a legjobban vártam. A szex.

Reggel a napsugarak fénye keltett. Megdörzsöltem a szemeimet, és láttam magam mellett egy gyönyörű lányt. Sajnos az estére, már nem emlékeszem, ahogy a lány nevére sem. Kiszálltam az ágyból, de a fejem erősen lüktetett. Kimentem a konyhába, és kerestem egy fájdalomcsillapítót, majd benyomtam a hangrögzítőt. Az egyik Simon-tól jött, hogy ma 10-re be kéne menni a stúdióba. Ránéztem az órára fél tizenkettő volt. Nem izgattam magam. Még is minek? Már biztosan végeztek, hülye lennék elindulni. Ha valami fontos, majd telefonon megbeszéljük. Meg amúgy is? Hagyjak itt egy szépséges szép lányt, azért, hogy Simon lefetyelését hallgassam. Miután meghallgattam a hangrögzítőt, visszafeküdtem az ágyba. Pár perc múlva a lány is felkelt. Kicsit zavarodottan nézett körbe, nem tudta hol van.
- Szia szépségem. - akartam átkarolni, de ő elugrott.
- Te meg ki vagy? És én mit keresik itt? - nézett körbe.
- Én Harry vagyok, és velem jöttél tegnap haza a buliból. Gondolom nem emlékszel semmire, mert eléggé be voltunk rúgva.
- Na jó, bocsi, de nekem mennem kell. - szállt le az ágyról, és összeszedte a ruháit, amik szanaszét hevertek a földön.
- Na maradj még. - kérleltem.
- Nem. - ment ki a szobából, és már el is tűnt. Mondjuk nem is nagy baj, úgy sem akartam, hogy egész nap a nyakamon lógjon.

* Marcel szemszöge *

Este ismét sikeresen az utcán aludtam. Mivel az éjszakák elég hűvösek, ezért nem volt valami jó, és félek attól, hogy megfáztam. Nem valami sokat aludtam, ugyanis végig azon gondolkodtam, hogy mit tegyek. Gemma ki van borulva az öccse miatt, úgyhogy rá nem számíthatok. Csak magam maradtam, és azt hiszem nekem kell a dolgokat helyrehoznom. Ennek az egész titoknak ki kell derülnie. Ha már én megtudtam, akkor a családunk többi tagja is meg fogja. És nem érdekel ha nem hisznek nekem, vagy a szüleim örökké szobafogságra ítélnek. Ahogy Clara is mondta " Nem maradhatsz mindig gyáva nyuszi" . Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Előhalásztam a zsebemből, és megnéztem ki az. Hát ki más? Anya. Úgy gondoltam, hogy felveszem, és elmondom neki a történteket, és hogy miért hazudott, vagy hogy igaz - e, hogy van egy testvére. Gyorsan átgondoltam a dolgokat, és végül......

8. fejezet

Sziasztok. Mint láthatjátok meghoztam az új részt. Köszönöm a komikat, és a feliratkozókat. Nagyon jól esnek. Ne felejtsetek el, pipálni, komizni, és feliratkozni. Jó olvasást. 

Gitta

- Clara? - ismertem meg.

- Marcel. - ölelt meg gyorsan. Nagyon rég nem láttam már. Amióta elköltöztünk Washington-ból. Ő is ugyanabban a lépcsőházban, és ugyanazon az emeleten lakott, mint mi. 

- Hogyhogy itt vagy? És ez a bőrönd? - kérdezte.

- Hosszú. - legyintettem. - És te?

- Őszi szünet van, így eljöttem a nagyszüleimhez. - igazította meg gyönyörű, barna haját. Mosolya még mindig a régi. Semmit sem változott. Ugyanaz a lány akit évekkel ezelőtt megismertem.

 - Na, és te? Most jöttél, hogy bőrönddel vagy? - kérdezte meg újra.

- Nem már... vagyis. Szóval elég hosszú, és bonyolult. - mondtam.
- Ja, oké. Meghívhatlak egy üdítőre?
- Benne vagyok. - mondtam, és el is indultunk. Egy közeli kávézóban ültünk le. Mind a ketten rendeltünk, addig pedig beszélgettünk.
- Na és, hogy megy a suli? - kérdezte.
- Hát a tanulással nincs gond, inkább az egyik osztálytársammal, aki mellesleg a nővérem pasija. Sokszor megvert, rám van szállva, és a nővérem, nem tesz semmit, inkább élvezi. Mondjuk nem várom el tőle, hogy megvédjen. Csak legalább ne utáljon ennyire.
- Úúú, az tényleg rossz, de védd meg magad. Nem maradhatsz mindig gyáva nyuszi.
- De ő sokkal erősebb. Ha valamit akarnék tenni, úgy is ő győzne.
- Csinálj úgy, mintha nem félnél tőle. Nézd levegőnek. - nézett a szemembe.
- Majd megpróbálom. Neked, hogy megy a suli? - zártam a témát rövidre. Közben megérkezett a rendelésünk, és beleittam a forrócsokiba.
- Velem minden oké. A tanulással nincs baj. Volt egy barátom, de már egy hónapja szakítottunk. Azóta pedig szabadidőmben a barátnőimmel vagyok. - mondta, majd az órájára pillantott. - Most viszont mennem kell, mert a nagyszüleim kitaláltak valami közös programot. Szia. - állt fel az asztaltól, és intett egyet.
- Szia. - köszöntem el, de ő már kint volt az ajtón. Kicsit sajnáltam,hogy ilyen hamar el kellett mennie, de legalább ebben az utazásban történt valami jó dolog is velem.

***

Gemma most hívott, hogy várjam meg itt a parkban, mivel megyünk valami menőbb ruhát venni nekem. Pár perc múlva, egy fekete autó gurult a park elé. Gemma kiintett az ablakon, én pedig beszálltam az autóba. Köszöntem, de nem egyedül volt. Az öccse ült a volán mögött.

- Ő is jön velünk? - mutattam a srácra.

- Igen, de nincs semmi kedvem, csakis a nővérem miatt jöttem el. Tőlem messze állnak a lúzerek, és valljuk be rajtad már nem lehet segíteni. - mondta gúnyosan, miközben vezetett.
- Nem téged kérdeztelek, de köszi, hogy elmondtad, így már tudom, hogy egy nagyképű bunkót ismertem meg.
- Fiúk! - csitított minket Gemma. - Harry csak ezt a szívességet kértem tőled, légy szíves viselkedj felnőtt módjára.
- Jól van, csak elmondtam a véleményem. - mondta.

Kiszálltunk a kocsiból, és egy hatalmas pláza fogadott minket. Gemma, meg Harry nem volt meglepődve az üzlettől, de én igen, mivel Londonba, ilyen nagy nincs. Besétáltunk, és Gemma-t követve mentünk a különböző boltokba. A pláza tömve volt emberekkel, mindenhol csak fura alakok, akiket még életemben nem láttam. Harry feltett egy napszemüveget és egy sapkát. Nem akarta, hogy bárki is felismerje, bár gondolom inkább az autogrammírást jobban viselte volna, de a nővére kedvéért nem tette meg. Bementünk egy kisebb boltba, ahol már Gemma is feltette a napszemüvegét, és úgy kerestünk valami menő ruhát nekem.
- Ez milyen? Szerintem nagyon kifejezi az egyéniségedet. - mutatta fel Harry a kezében lévő rózsaszín fekete mintás szoknyát.
- Nagyon vicces, de ha neked annyira tetszik megveheted. Nekem nem kell. - vágtam rá.
- Marcel gyere ide! - szólt Gemma. Ezeket most próbáld fel. - nyomta a kezembe a sok ruhát. Bementem egy fülkébe, és sorjába felvettem őket. Először egy farmert, és egy " Peace" feliratú pólót próbáltam.
- Na? - léptem ki a fülkéből.
- Szuper. Nagyon jól áll. - mondta Gemma.
- Jé hova lett az a kislány? Én nem látom. - kezdte megint a gúnyolódást Harry.
- Jól van, inkább megyek felpróbálom a többit.
Hosszú, hosszú ideig próbáltam, és Harry minden alkalomnál beszólt valamit. Eléggé idegesített már, de próbáltam elnyelni a haragom. Amikor végeztünk az első boltban, következett a többi. Mindegyikben eltöltöttünk vagy egy órát. Én próbáltam a ruhákat, Harry röhögött, Gemma pedig csak vásárolt. Magának, és nekem egyaránt. Este nyolc órakor végre végeztünk, és már az utolsó boltban fizetett Gemma, amikor Harry amolyan modelles stílussal megjelent, valami fura göncben.

 - Milyen vagyok? - sétált a kifutón, majd, mint valami modell, leült és ránk nézett.
- Harry jó vagy, de vedd vissza a napszemüveged és a sapkád, mielőtt még valaki észrevesz. - szólt rá Gemma.
- Mindjárt. - állt fel, és elindult vissza a fülke felé.
- Úristen az ott Harry Styles! - sikoltotta egy lány, majd rögtön elkezdtek Harry felé futni. A lányok letámadták, autogrammot kértek, és képet csináltak. Pár perc múlva, még több rajongó csoportosult köré. Gemma kicsit idegesnek tűnt.
- Minden rendben? - kérdeztem.
- Nem igazán. Harry-t letámadták a rajongók, és nagyon nehéz lesz kiszedni közülük. Úgyhogy cselekednem kell. - mondta, és odament a sok sikítozó lányhoz. Harry-t nagy nehezen kirángatta a rajongók közül, és bocsánatot kért, amiért nem tudtak tovább maradni, majd megragadta az én kezem is, és együtt indultunk kifelé a plázából. Sok lány még mindig követett minket, ezért szaladni kezdtünk. Az autóhoz érve gyorsan beszálltunk, és már indultunk is, mielőtt még a sikítozó rajongók utolérnek.
- Harry megmondtam, hogy ne vedd le a sapkád és a szemüveged! Most még jól megúsztuk. Nincs is velünk biztonsági őr. Lehetnél figyelmesebb. - kezdte a leszúrást Gemma.
- Ez az én életem. Tudok vigyázni magamra. Attól, hogy te vagy a nővérem, nem parancsolgathatsz. Egyébként foglalkozz a saját dolgoddal. Én magammal foglalkoztam, és nézd meg: Sztár vagyok. Te meg csak a szüleink pénzén lógsz.
- Jajj, de nagy arcod lett. Azt hiszed te vagy a " Nagy", "Híres", sztár? Tudod az utóbbi időben nagyon megváltoztál. Gondolom a hírnév miatt, de ha így folytatod akkor mindenkit elveszítesz magad körül. - mondta idegesen Gemma.
- Bla-bla. Van még valami? - kérdezte, ránk se figyelve.
- Tudod mit? Mi innen inkább kiszállunk. Úgy látszik valakinek akkora az egója, hogy nem fér be a kocsiba. - nyitotta ki az ajtót, aztán kiszálltunk, majd idegesen becsapta azt. Harry rögtön elszáguldott, mi pedig ott maradtunk a járdán. Elsétáltunk a közeli villamosfelszállóhoz, de nem beszélgettünk. Tudtam, hogy nem ez a megfelelő pillanat beszélgetni.

7. fejezet

Sziasztok. Megérkeztem az új résszel, de megint csak nagyon nagyon sok késés után amit sajnálok, csak a suli miatt nincs időm, viszont a blogot nem akarom szüneteltetni. Köszönöm az őszinte komikat, és egy olvasóm írta, hogy nagyon összecsapottak a részek, és rövidek. Nos igen bevallom, azért ilyenek, mert próbálok nektek időben részt hozni, ezért lehet összecsapom. De mostantól, megpróbálok jobban odafigyelni. Most viszont nem fecsegek tovább. Jól olvasást! Pipáljatok, komizzatok, és iratkozzatok fel. :)

Gitta

* Becky szemszöge *

Már 1 teljes napja annak, hogy Marcel eltűnt. Egyszerűen nem találjuk. A bőröndjét, és pár ruháját elvitte. A szüleim teljesen ki vannak, főleg anyám, aki már tegnap este elakart menni a rendőrségre, de apával megnyugtattuk, és mondtuk neki, hogy a rendőrök csak akkor fognak foglalkozni az ügyel, ha már eltelt 24 óra. Mivel anyát sikerült valamennyire megnyugtatnunk, és rájött csak annyit tehet, hogy felhívja a telefonján. Sajnos nem járt sikerrel, mert nem vette fel, de ő persze nem adta fel. Mindenhova vitte magával a készüléket, és várta, hogy egyszer Marcel felhívja. Szinte egész éjjel nem aludtunk. Ezt onnan tudom, hogy anya, állandóan a konyhába volt. Valamivel le akarta foglalni magát, hogy gyorsabban teljen az idő. Egyszer amikor, már végre eltudtam volna aludni, bekopogott, és hozott nekem egy pohár teát. Megnéztem az órám, és hajnali 2 volt.
- Anya, mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdeztem álmosan.
- Csak gondoltam hozok neked egy pohár teát. - ült le az ágyam szélére.
- Hajnali kettőkor? Anya, tudom, hogy ideges vagy, de próbálj meg aludni. Attól, hogy te fent maradsz egész éjjel, Marcel nem fog csak úgy előbukkanni. - vettem el a poharat.
- Igazad van. Megpróbálok aludni. Jó éjt. - nyomott egy puszit a fejemre. Én is elköszöntem, aztán a poharam letettem a mellettem lévő kis szekrényre. Megpróbáltam aludni, de sajna anya miatt már nem tudtam. Egész éjjel csak forgolódtam, végül úgy döntöttem, hogy kimegyek valami kajáért, és a szobámba megeszem Tv nézés közben. A szekrényben találtam egy csomag chipset, és azzal együtt visszamentem. Bekapcsoltam a TV-t, és nézegettem az adókat. Pechemre semmi érdekes nem volt benne, így inkább kikapcsoltam. Befaltam a chipset, majd kimentem a konyhába, és ittam üdítőt.

***

Végre eljött a várva várt pillanat. Már 24 órája, hogy Marcel eltűnt, így mehettünk a rendőrségre. Beültünk a kocsiba, és elindultunk. Negyed óra múlva, már ott ültünk a székekben, és éppen anyám mesélte a történteket. Vagyis csak részben, mert közben elkezdett sírni, így apámmal együtt fejeztük be.

- Értem. Esetleg van egy kép róla?- kezdte a rendőr.

- Persze.- mondta anya, és elővett egy képet Marcel-ről.

- Köszönöm. Nos annyit tehetünk, hogy várunk, hátha magától jelentkezik, és kitesszük a fényképét, hátha látta valaki.- állt fel a férfi.

- Rendben köszönjük. Viszontlátásra.- köszöntünk el, és kicsit megkönnyebbültem. Remélem Marcel minél hamarabb elő fog kerülni. Tudom, mindig undok voltam vele, de azért hiányzik, az az ártatlan arca, és a csendessége. A szobája üres, csak a könyvei hevernek szana-szét a földön. Ezért remélem, meg fogjuk találni.

* Marcel szemszöge *

Álltunk a folyosón Gemma-val, és néztük ahogy Harry elkanyarodik a folyosó végén. Nem tudtam mondjak-e valamit, vagy csak csendbe álljak. Végül a telefoncsörgés zavart meg. Már megint anya volt, de nem vettem fel. Még mérges vagyok rá, így hagytam had csörögjön.

- Nem veszed fel? - nézett rám Gemma.

- Nem.

- És miért? Nem gondolod, hogy aggódnak érted? Gondolj bele csak úgy eltűntél otthonról.

- Tudom, de mérges vagyok. Anya miért nem beszélt erről soha? Nem hiszem, hogy lett volna olyan oka, amiért ezt el kellett volna titkolni. - válaszoltam. - De te nem haragszol?
- Kire? Az én anyámra? - indult el.
- Igen.
- Nem. Inkább majd ha itt lesz az ideje beszélni fogok róla. Nem fogok az agyamban mindenféle hülyeséget kitalálni, és csak jobban megutáltatni magammal. Szerintem, neked is át kéne gondolnod.
- Lehet, hogy igazad van. Csak ez nem olyan könnyű. Itt vagyok New York-ban, egy levél miatt. Azt sem tudom, mit kéne mondjak. Ha haza repülnék, kérdeznék hol voltam, és addig nem hagynának, amíg ki nem szedik belőlem az igazat. Én meg nem akarok nekik hazudni. Én nem olyan vagyok, mint a nővérem. Neki semmi sem számít. Mindig hagyta, hogy a pasija megverjen. Én pedig nem tudtam semmit sem tenni. Gyenge, stréber, és lúzer vagyok. - hajtottam le a fejem.
- Jaj Marcel. - lépett vissza Gemma. - Te nem vagy lúzer, mert volt bátorságod egy levél miatt elrepülni London-ból, New York-ba. És ezt nem minden lúzer merte volna megtenni. - ölelt át. Nagyon jól esett ez az ölelés. Régen kaptam már, főleg egy olyan lánytól, akivel alig ismerjük egymást, de ő nem ítélt el, úgy mint az öccse.
- Most menjünk, holnap pedig veszünk neked új ruhákat. - fogta meg a karom.
- De mi baj a régiekkel? - néztem rá.
- Tudod... elég.... . - kezdte.
- Jó oké értem. Olyan öreges. Viszont most nekem nincs pénzem. Örülök, ha lesz pénzem még visszafele repülőjegyre.
- Azzal ne aggódj. Majd én fizetem. - húzott magával a folyosón.
- Hát köszi. - húztam mosolyra a számat, és együtt mentünk ki a hotelból. A friss hűvös levegő eléggé megcsapott, de nem foglalkoztam vele. Visszakísértem Gemma-t, elköszöntünk egymástól, és bőröndömmel együtt koptattuk New York járdáit. Már elég késő volt, de mivel nem volt szállásom, csak bolyongtam.

Szemeimet, lassan nyitottam ki. Levettem a szemüvegem, és a szemeimet megdörzsöltem. Körülnéztem, és mindenhol már autók jártak. Az emberek sokszor megbámultak. Nem csodálom. Tegnap este, addig sétáltam, amíg szó szerint össze nem estem. Így kerültem egy padra, ami egyáltalán nem volt kényelmes. Nagy nehezen felkászálódtam, de a hátam szörnyen fájt. Ez a hülye pad! A városban már megindult az élet. Fogalmam sem volt hány óra lehetett, de a Nap már javában ragyogott az égen. Megfogtam a bőröndömet, és épp elakartam indulni, amikor a hátam mögül meg hallok egy hangot.
- Marcel? Hát ismét találkozunk. - mondta egy ismerős hang, de sehogy sem tudtam rájönni ki lehet az. Megfordultam, és rájöttem.

6. fejezet

Sziasztok. Nagyon sajnálom a két hetes késést, azt hittem szünetben gyorsabban fogok hozni, de valahogy nem sikerült. Viszont most itt az új rész. Pipáljatok, komizzatok, és iratkozzatok fel. Ja és létrehoztam a blognak egy FB-s csoportot. Nyugodtan lépjetek be. Jó olvasást.

Bye

Gemma most nagyon felidegesített. Azt mondja én vagyok a bunkó, közben ő meg sem érti, hogy nekem fura ez a helyzet. Azt hiszi csak úgy elmondja, és ezzel meg van oldva minden. Komolyan mit képzel magáról? Inkább megyek és körbenézek a városba, mint, hogy visszamenjek abba a szállodába.

***

Épp egy gyorsétteremhez értem, amikor csörgött a telefonom. Megnéztem ki az, de amikor megláttam, inkább visszaraktam a zsebembe. Anya volt az. Semmi kedvem nem volt vele beszélni. Ráadásul haragudtam is rá, amióta megtudtam, van egy testvére, akiről soha nem beszélt.

Visszatérve a gondolataimból, bementem az étterembe, és vettem magamnak két hamburgert, és egy üveg cola-t. Már nagyon éhes voltam, így jóízűen elkezdtem enni. 

Egész nap a városban voltam, sétáltam és gondolkoztam.

- Talán jobb lenne ha hazamennék és elfelejteném ezt az egész dolgot? Bár ezt nem tudnám, ugyanis életem végéig ölne a kíváncsiság, miért van anyának titkon egy testvére. Úgyhogy elhatároztam, addig maradok New York-ba, amíg ki nem derítem mi ez az egész. Visszaindultam a szállodába, de persze ez nem volt annyira egyszerű, mivel nem ismertem a várost. Pár óra sétálás után visszaértem, és Gemma hotelszobája felé vettem az irányt. Bocsánatot kell kérnem tőle, amiért tényleg olyan bunkó voltam. Igaza volt. Bekopogtam, és pillanatokon belül kinyílott az ajtó. Meglepetésemre nem Gemma állt az ajtóban, hanem egy 40 év körüli nő. Elfelejtettem amit Gemma mondott, még reggel. A szüleivel él itt, és ő bizonyára, akivel szemben állok, nem mást mint az anyja. Fogalmam sem volt, hogy jelen helyzetben mit csináljak. Elfussak, vagy inkább kimagyarázom magam. Az utóbbi mellett döntöttem.
- Szia segíthetek valamiben?- kérdezte a nő barátságosan.
- Jó napot! Én Gemma-t keresem.
- Gemma dolgozik. De te ki vagy?-nézett rám.
- Én... egy barátja vagyok.- dadogtam. Esetleg megtudhatnám hol dolgozik?
A nő elmondta a címet, elköszöntem, én pedig indultam is Gemma munkahelyére. Szerencsére ez nem volt messze, így hamar odaértem. Benyitottam az ajtón, és körbenéztem. A pultnál kiszúrtam a lányt. Nem tétlenkedtem, odamentem hozzá.
- Marcel? Te meg mit keresel itt?- kérdezte miután észrevett.
- Szia. Csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért reggel olyan bunkó voltam.
- Megértelek. Semmi baj, de honnan tudtad, hogy itt dolgozom?
- Elmentem a hotelszobádhoz, hogy ott kérjek bocsánatot, de nem te nyitottál ajtót, és akkor jöttem rá, hogy te a szüleiddel élsz, és hát anyukád nyitotta ki az ajtót.- válaszoltam.
- Mond azt, hogy csak viccelsz. Kérlek.- kezdett Gemma aggodalmaskodni.
- Nyugi, kimagyaráztam magam. Azt mondtam egy barátod vagyok.
- Jaj ne. Ebből baj lesz úgy érzem.
- Mégis miért? Bevette, hogy az egyik barátod vagyok és kész.-próbáltam megnyugtatni.
- Ez nem olyan egyszerű. Mivel az öcsém egy híres banda tagja, mi is elég híresek vagyunk. Anya ezért azt találta ki, hogy a barátaimat, akiket nem ismer kinyomoztatja, hogy tudja jó társaságban vagyok. Tudom furán hangzik, de ez van. És, hogy most téged megismert, kinyomoztatja ki vagy.
- Ez beteges. Jobb lett volna, ha nem ide jövök, hanem rögtön a reptérre, és a leghamarabb Londonba tartó géppel hazarepülök.
- Marcel, nekem most dolgoznom kell, de délutánra megbeszéltem egy találkozót az öcsémmel, szeretném ha te is ott lennél, és nem repülnél vissza Londonba.- mondta és elindult kivinni a rendeléseket.
Hát ez szuper. Le vagyok rázva, aztán közli, hogy az öccsével ma találkozik, amin nekem is jelen kell lennem. Ennél lehetne jobb napom? De tényleg? Még csak 24 óra sem telt el, de az életem kész káosz.

***

Délután 4 órakor találkoztam Gemma-val, aki nagy- nehezen, de elráncigált abba a hotelba ahol az a " nagy " sztár lakott. Mondjuk az övékhez képest elég messze volt, de egy óra alatt ott voltunk. Felmentünk a legfelső emeletre ahol Harry (azt hiszem ez a srác neve) lakott. Gemma bekopogott, és már nyílt is az ajtó.
- Gemma.- mondta a srác, és megölelték egymást.
- Látom, felhívtál egy pincért is.
- Harry, ő nem egy pincér. Ő itt Marcel, akiről meséltem.
- Komolyan? Az öltözködése, egy öreg bácsi ruhatárához illik.- mért végig Harry.
Jaj de jó. Már az első mondatból megtudtam, hogy ő is egy olyan " sztár lettem nekem minden szabad ". Komolyan mit képzel magáról? Ezeket a szavakat, persze mind magamba fojtottam. Belülről legszívesebben pofon vágnám, de ezt igazából soha nem lenne bátorságom megtenni. Ahogy az osztálytársaim, és a családom is ismer, én vagyok a félős Marcel.
- Marcel?- zökkentett ki gondolataimból ez a hang. Gemma volt, azért szólt, hogy menjek be a lakásba. Beléptem, de a látvány csodás volt. Gyönyörű bútorok, minden tárgy szinte csillogott a tisztaságtól. Teljesen elbambultam. Úgy látszik Harry-nek elég jól megy, 5 csillagos szállodát is megengedhet magának. Pár perc bámulás után, visszatértem a valóságba és Gemma elkezdett Harry-nek, részletesebben beszámolni az egész dologról, hogy én ki vagyok, és, hogy ezt az egész dolgot honnan tudta meg. Harry csak hallgatott, de nem úgy tűnt, mint akit érdekel is. Végig a kezében volt a telefonja, és azt nyomkodta. Egyszer csak megcsörrent, és a srác rögtön felvette. Pár perc lerakta.
- Bocsi, de most hívott Simon, hogy be kell mennünk a stúdióba. Majd máskor, még megbeszéljük.- rakta zsebre a telefonját, majd megkereste a kocsikulcsát, elköszönt tőlünk, és már ment is. Gemma-n látszott, hogy rosszul esett neki, hogy a testvére csak úgy itt hagyta. Azt hittem, már hozzászokott a sztárélethez, de úgy látszik nem mindig könnyű elviselnie.